Gyureskó Enikő művészettörténetet és művészetmenedzsmentet tanult és idén már második alkalommal dolgozik a Verzió koordinátoraként. Nem csak a fesztivál ideje alatt, de egész évben foglalkozik a Verzió ügyeivel, többek között az évközi Re-Verzió programok, diákvetítések, a Bánkitó és a Sziget fesztiválon való részvételek is nevéhez fűződnek.
Mi a munkád, mit csinálsz a Verziónál?
2016 tavaszán kezdtem a Verzió koordinátoraként, teljesen kívülről, elég más területről csöppentem a dolgok közepébe, két hete se voltam ott, és már egy nagy Európai Uniós pályázatot írtunk Oksanával a 13. Verziónak. A mit csinálok kérdést nagyon „csípem”, vagy egy tőmondatban válaszolok rá: „mindent, amit a többiek nem” vagy egy hosszú monológban. A munkám legfontosabb része talán az, hogy a fesztiválra beszerezzem a beválogatott filmeket és kapcsolatot tartsak a partnerekkel: a támogatókkal, társszervezőkkel, beszállítókkal. De ugyanilyen fontos a stáb munkájának a koordinálása. Ez a legnehezebb és a legszebb része a munkának, mivel ez kívánja a legkomolyabb odafigyelést, de ez okozza a legtöbb igazán klassz pillanatot is. A sok egészen különféle feladatból ezt a párat emelném ki. Idén a kedvenc munkám mégis az volt, hogy tetoválásokat rendeljek Prágából – ott olcsóbb. Nagyon menők lettek!
Mit mesélnél a fesztiválról egy olyan embernek, aki még sosem hallott róla?
Hogy teljesen egyedi és gazdag élményben lesz része: moziba megy, új nézőpontokat ismer meg fontos témákról, a vásznon látott eseményeket átélt filmkészítőkkel beszélgethet és választ kaphat a film közben felmerült kérdéseire. Valamint a dokumentumfilm-művészet kortárs és klasszikus remekműveivel találkozhat, amire valószínűleg más alkalma nem nagyon lesz itthon. Egyetértek azzal a gondolattal, hogy az élmény társadalmában élünk. Sajnos vagy nem sajnos, egy kulturális programszervezőnek ehhez alkalmazkodnia kell, élménycsomagokat kell „eladnunk” és nem csak a minden emberi joggal kapcsolatos program iránt érdeklődő és már eleve felvilágosult közönséget kell bevonzanunk a mozitermekbe, de azokat is, akik nem foglalkoznak ilyesmi problémákkal a hétköznapjaik során.
Mennyire változtatta meg a Verzió a dokumentumfilmekkel való kapcsolatodat?
Teljes páli fordulatnak is nevezhetném, de nem az volt. Korábban is szerettem a dokumentumfilmeket, de nem tudtam, hogy ennyiféleképpen lehet dokut csinálni, mondhatni teljesen általános elképzeléseim voltak a doksikról – főleg az izgalmas és máshol nem ilyen könnyen befogadható információtartalmuk miatt néztem őket. Ez ma már csak egy szempont a sok közül. Sokkal inkább műalkotásként tekintek rájuk. Művészettörténetet tanultam, de csak a Verzió révén találkoztam először igazán kreatív doksikkal. A szabad és friss alkotásokat szeretem, amik kicsit új nyelvet használnak, amin nem érezni az izzadságszagot vagy a rendező bizonytalanságát. Az idei programból nagy kedvencem A kamera mögött (Cameraperson), ami Kirsten Johnson operatőr lírai reflexiója saját munkásságáról.
Mitől más az idei Verzió? Mit ajánlasz az idei programból?
Az idei Verzió programja hatalmas és emiatt eszméletlenül változatos, mindenki összeállíthatja a neki szimpatikus Verziót. Teljesen véletlen, de pont 100 filmet láthatnak a nézők a világ legkülönfélébb tájairól, Jackson, Mississippitől Indián át Japánig. Nagyon izgalmas beszélgetéseknek nézünk elébe: érkezik A per (The Trial) producere Moszkvából, akitől egy kirakatper során 20 évre elítélt ukrán filmes, Oleg Szencov helyzetéről tudhatunk meg friss információkat; Dél-Afrikából itt lesz Rehad Desai, akit az Explore Impact mesterkurzuson arról is kérdezhetünk, hogyan használta fel egy hivatalos emberi jogi eset érdekében a dokumentumfilmjét, a Sortűz a tüntetőkre (Miners Shot Down) cimű filmet. A fotó- és filmművészet iránt elméleti alapon érdeklődők figyelmébe mindenképp ajánlom a Fotófilm konferenciát, ami november 18-án lesz a Blinken OSA Archívumban. Ide nemzetközi szinten nagyágyúnak számító szakembereket sikerült a kurátoroknak elhívni, ritka lehetőség ez a kis országunkban, hogy élőben hallgassuk például Wolfgang Ernst, a berlini Humboldt Egyetemen oktató médiateoretikus vagy Sarah Pucill, brit képzőművész gondolatait az audiovizuális média új fejleményeiről. Emellett nagyon sok filmet tudnék még ajánlani, de szerencsére mindenki megtalálhatja azt, ami számára a legizgalmasabb kérdéseket járja körbe.
Mit nézel, ha éppen nem dokumentumfilmeket?
Nagy sci-fi rajongó vagyok és szeretem a fantasyket is. A szuperhősökról szóló amerikai filmek pedig képesek teljesen más dimenzióba terelni a gondolataimat, Batman, Thor, de általában az összes Marvel karakter ki tud kapcsolni. Egy 12-14 órás munkanap után nem mindig megy, hogy komoly drámát vagy emberi jogi filmeket nézzek. Szeretek moziba járni, olyankor inkább művészfilmek miatt, legutóbb A négyzetet (The Square) láttam és a Happy Endet. Az előbbi teljesen beszippantott, mivel a szakmámról szólt és szerintem igazán ügyesen tartott tükröt a kortárs művészeti területen dolgozók számára és megerősített a saját elképzeléseimben. Haneke filmje pedig máshogyan gondolkodtatott el, tetszett, hogy nem volt egyértelmű benne semmi. Az ilyen filmek után lehet jót beszélgetni.
