Mi a munkád, mit csinálsz a Verziónál? Mióta?
Nyílt pályázaton jelentkeztem a Verzió sajtókommunikációs munkatársi pozíciójára. Az én feladatom a kommunikációs stratégia kidolgozása, a sajtóval való kapcsolattartás, sajtóközlemények írása, interjúk szervezése, a megjelenések koordinálása. A marketing is nálam landolt, ezért a hirdetési stratégiát is én dolgoztam ki. Szerencsére a legtöbb helyen nyitottsággal és segítőkészséggel találkoztam, nagyon szeretik a fesztivált és örömmel segítenek megtalálni a legjobb megoldást. Nagy dolog, hogy idén ismét sikerült "megszerezni" a combino villamos felületeit, ahol egész novemberben láthatók a Verzió hirdetései.
Kommunikáció szakot végeztem, filmes utótanulmányokkal. Régóta benne vagyok a filmes sajtós szakmában, dolgoztam újságíróként, kritikusként, szerkesztőként. Munkatársa voltam a Budapest Filmnek, a Titanic Filmfesztiválnak, a Frankofón Filmnapoknak, a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválnak és a magyarhangya forgalmazónak. Régóta ismertem a szakmából elődömet, Seres Mariannt, baráti volt a viszonyunk, tragikus és fájdalmas, hogy ilyen fiatalon elveszítettünk egy ennyire jó, nyitott és érzékeny embert.
Mitől más az idei Verzió? Mit ajánlasz az idei programból?
Idén rekordszámú filmet mutat be a fesztivál, 100 film érkezik 44 országból. Tudom, hogy a nézők számára zavarbaejtő ez a bőség, nehéz választani, ezért segíteni kell az orientációban. Hasznosak a filmajánlók, amiket igyekszünk folyamatosan megosztani a közösségi médiaoldalon.
Az én kedvenceim ezek: a Nincs hová bújnod (a fesztivál nyitófilmje), a Mr. Gay Syria és a Szellemváros, amik elképesztő történetek hősökről, és még inkább döntésekről, mert ezek a emberek az állandó életveszéllyel dacolnak, mégis kitartanak az ügyük mellett. A per is is ide sorolható, az orosz államgépezet által politikai okokból 20 évre bebörtönzött ukrán rendező, Oleg Szencov kafkai peréről, aki a rács mögött sem adja fel elveit. Nagyon megfogott a Plasztik Kína, ami egy műanyagkupacban élő 11 éves kislányról szól, akit az apja nem enged iskolába. Nagyon jók a családi múltfeltárós filmek is: a Szimpla beszéd és A kaméleon színe két ilyen darab. Az előbbi egy tajvani doku, melyben a filmrendező lány faggatja anyját a fájdalmas családi titkokról. Puritán képsorokat látunk mindenféle esztétizáló szándék nélkül, hosszú hallgatásokat, mégis pont ezért rettentő erős darab. A chilei-belga A kaméleon színében pedig egy fiú fejti fel az apja titkosszolgálati múltját, amit a témán túl kettejük hihetetlenül bensőséges viszonya tesz maradandó élménnyé.
Mitől fontos a Verzió Magyarországon?
Tudattágító hatása van. A jelenlegi politikai környezetben nagyon fontos eszköz és lehetőség arra, hogy tájékozódjunk a világ más tájain élők helyzetéről, problémáiról, elgondolkozzunk, kérdéseket tegyünk fel és kilássunk ebből a rettentően furcsa buborékból, amiben élünk. A fesztivál filmjei sokszor megrendítő történeteket mutatnak be, de ezek az élmények megerősítenek, mert relativizálják a saját problémáinkat és megmutatják, hogy ebben a súlyosan felgyorsult és fogyasztásorientált világban szolidárisnak és empatikusnak maradni az egyetlen jó választás. Másként nincs értelme élni.
Azért is különösen fontos a fesztivál, mert ezeket a filmeket nem lehet máshol megnézni, magyar moziforgalmazásba általában nem kerülnek, holott a kreatív dokumentumfilmes műfaj elképesztő kincsesbánya.
Mit nézel, ha éppen nem dokumentumfilmeket?
Reggel animációt a kisfiammal, este sorozatot vagy játékfilmet. Nyitott vagyok szinte minden filmes műfajra, egyedül a horror nem az én zsánerem. Követem a szuperhős univerzum fejleményeit is. Imádok filmet nézni a nagylányommal: most éppen a Rick és Morty fut párhuzamosan a Városfejlesztési osztállyal, de közbeékeltük az Életrevalókat és az idei Verzió élelmiszerpazarlásról szóló doksiját, a Frissen a szemétbe című darabot. Nagyon jót beszélgettünk utána. És persze mindent eredeti nyelven, felirattal nézünk.
