Esküszöm csak benned, senki másban nem bízom - Egy nő fogságban

Az Egy nő fogságban című dokumentumfilm kezdő képsorain egy mélyen alvó nő ráncokkal barázdált arcát figyeljük. A főszereplő csak nehezen tud felébredni, láthatjuk rajta a kimerültséget, meg is jegyzi, olyan, mintha nem aludt volna egy szemhunyásnyit sem az éjszaka. Maris amiatt látszik tíz évvel idősebbnek a koránál, mert a gyári munkája mellett a nap hátralevő részében egy családot szolgál ki: vezeti a háztartást, kézzel mos, bevásárol, főz, takarít, kikészíti a gyerekek ruháját, eteti az állatokat. Viszont ő nem egy agyondolgoztatott alkalmazott kevés fizetéssel, hanem a modern rabszolgaság egyik áldozata. A család fejének, Etának az egyik szolgája, akinek minden hónapban át kell adnia a bérét, nem hagyhatja el engedély nélkül a házat, nem adnak neki enni, nem láthatja a gyerekeit, folytonos lelki és fizikai bántalmazásnak van kitéve. Ami leginkább kiszolgáltatottá teszi, hogy felhasználva a személyes adatait a nevére vettek fel hitelt, amit neki kell törlesztenie éveken keresztül. Magyarországon feltehetőleg 36 ezer ember él hasonló körülmények között, Európában 1,2 millió ember. Az egész világon 45 millióra becsülik a számukat.

A rendező Tuza-Ritter Bernadett tíz éve nagyjátékfilmek vágójaként és scripteseként dolgozik. Első egész estés dokumentumfilmje egy iskolai feladatból nőtte ki magát, amiben öt percben egy ember napját kellett bemutatni, de Maris kifejező arca nem hagyta nyugodni, így végül egy másfél éves forgatássá nőtte ki magát. Ez lett az első magyar film, ami bekerült a Sundance Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjába. A rendező elárulta, hogy fontos volt számára, hogy a néző ne tudja pontosan hol vagyunk, csak a végén derüljön ki, hogy Maris nem egy távoli szegény faluban, hanem Budapesten robotol minden nap. Ez a probléma nem csak a fejlődő világ országait érinti, mindenhol jelen van és többnyire észrevétlenül zajlik. A kisemmizett áldozatok nem tudnak félretenni, nincs hova menniük, emellett hátráltatja őket az, hogy hosszú évek alatt lerombolják az önbecsülésüket és folytonos félelemben élnek. A bajba jutottak telefon és internet nélkül nem tudnak segítséget kérni, és Magyarországon Maris esetében is kiderül, hogy nincs kihez fordulnia. A rendőrség nem tud segíteni, és a szociális szervek csak abban az esetben tudnának lépni, ha családon belüli erőszakról lenne szó. Ezt a problémát felismerve, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) az Országos Rendőr-főkapitánysággal együttműködve létrehozta a Ne hagyd! nevű kampányt, aminek legfőbb célja, hogy hozzájáruljon az emberkereskedelem megfékezéséhez Magyarországon. Ennek részeként létrehoztak az áldozatoknak egy forródrótot, ami 0-24 elérhető (a telefonszám megtalálható a nehagyd.hu honlapján).

Tuza-Ritter kisebb megszakításokkal másfél éven keresztül járt Etáék házába, aki fizetség ellenében és az anonimitása védelme mellett engedélyezte a forgatást. Olyan vizuális világot teremtett a filmben, amelyben a néző rögtön érzékeli a fojtogató légkört, ami körülveszi Marist. Általában a házban, munka közben, sötét szűk terekben látjuk a főszereplőt. Etát a rendező végig úgy ábrázolja, hogy nem látjuk az arcát, csak a kezeit mutatja rikító rózsaszín körmeivel, és közben halljuk a hangját. A karakter megteremtéséhez szokatlan párhuzamként a rajzfilmek szolgáltattak alapanyagot. A rendező kifotózta a mesékből, mint például a Hamupipőkéből a gonosz karakterek ábrázolását, és ihletet merített abból, hogy a Vukban csak a vadászok lábát látjuk.

Maris vizuálisan máshogy jelenik meg a filmben; lírai képekben láthatjuk a kérges bekötözött kezét libaetetés vagy az ebéd készítése közben, de leginkább az arcát fürkészi a kamera. Másfél órán keresztül követhetjük végig, hogyan változik az elkínzott, fáradt arca. A film előrehaladtával egyre inkább megnyílik, majd végül felszabadult emberként búcsúzik tőle a néző.

A film elejétől érezhető a rendező és szereplő közötti intimitás és természetesség, Maris még az ébredés pillanatában is elfogadja a kamera jelenlétét. Tuza-Ritter a beszélgetés során elmesélte, hogy lépésről lépésre, hosszú folyamat eredményeként épített ki bizalmi viszonyt Marissal, mert az életében már olyan sokszor átverték, hogy elvesztette a hitét az emberekben. A rendező nem akarta rávenni a szökésre, csak figyelt rá és folyamatosan emlékeztette rá, hogy ő egy szabad ember, akinek joga van kimenni a boltba vagy elszívni egy cigarettát, amikor szeretne; próbálta visszaadni a méltóságát.

Tuza-Ritter Bernadett (fotó: Marie Claire)

Így Marisban önállóan született meg a gondolat és az erő, hogy meghozza ezt a döntést. A rendező minden nap fel volt készülve arra, hogy befejezze a forgatást, a szökés pillanatáig nem is keresett producereket. Tuza-Ritter volt a saját filmjének a vágója, tudta, hogy milyen jeleneteket keres és hogyan rendezze el azokat, így a rendező kérdései által vezetett megfigyelői dokumentumfilm a fikciós dramaturgia szerint építkezik. A néző a film tetőpontján Marissal együtt izgulva, teljes katarzisként éli meg mesébe illő szökését.

Tuza-Ritterrel beszélgettünk a dokumentumfilmes rendező etikai szerepéről, mivel az a páratlan helyzet állt elő, hogy lehetősége nyílt egy olyan házban forgatni, ahol szolgák dolgoznak és megadatott neki, hogy segítsen valakinek és támogassa abban, hogy kitörjön ebből a reménytelen helyzetből. A rendező mesélt arról, hogy a forgatás elejétől tisztázta magában, hogy nem tudja hazavinni Marist, nem adott neki szállást vagy munkát, de bármikor használhatta a telefonját és az internetet, emellett végig ott volt vele és amikor kellett, segített neki a szökésben.

A forgatás befejezése után nem szakadt meg köztük a kapcsolat. Maris ott volt a film amszterdami bemutatóján Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (IDFA), és a vetítés után ott állt a színpadon a többi alkotóval. A film nagyon meghatotta és meglepte, a közönség pozitív visszajelzése csak még inkább megerősítette abban, hogy jó úton halad. Most egy albérletben él a lányával és az unokájával, és arról álmodik, hogy létrehozza saját takarító cégét, és egy nap szeretne majd a saját házában élni. A rendező elárulta, hogy a továbbiakban is szeretné támogatni Marist és a nézők is segíthetnek a főszereplőnek, ha ellátogatnak a film hivatalos honlapjára (awomancaptured.com). Az elmúlt egy évben a film eljutott rengeteg dokumentumfilm fesztiválra és számos díjat nyert, legutóbb felkerült az Európai Filmakadémia tizenötös listájára, így esélyes, hogy az öt kiválasztott film egyike legyen, amit Európai Filmdíjra jelölnek. A szakmai elismerések mellett a rendező folyamatosan azon dolgozik, hogy minél többen megismerkedjenek a modernkori rabszolgaság problémájával, és elinduljon egy beszélgetés a média és a nyilvánosság előtt erről a láthatatlan témáról. Számára az volt az egyik legemlékezetesebb pillanat, amikor a vetítés után valaki odajött hozzá, és elmondta, milyen fontos számára ez a film, mert ő is egy áldozat volt. Azt mondta, ezért érdemes volt megcsinálni ezt a filmet.

Orosz Anna