Akik otthon maradtak – Amíg apa haza nem ér // Verzió X ELTE
Mari Gulbiani filmje több generáció szemén keresztül mutatja be, milyen az, ha egy közösség családtagjai, fiai, férjei és apái távol vannak. Megrázó élmény az időseknek, akik képtelenek elfogadni, hogy okos, ambiciózus fiaik a radikális iszlám szolgálatába álltak és megrázó azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akiknek bár apa nélkül, mégis az apai szigor befolyása alatt kell felnőniük. Eva és Iman számára nehéz követni apáik számukra idegen, új szabályait és tiltásait, és különösen nehéz összeegyeztetniük ezt az irántuk érzett szeretettel és tisztelettel. Míg a lányok filmes szakkörre járnak, ahol kinyílik előttük egy addig talán ismeretlen világ, úgy szűkül be egyre jobban személyes szabadságuk apáik tiltásai miatt.
Fotó: Amíg apa haza nem ér
A muszlim közösségekben a nők kevesebb joggal bírnak, mint a férfiak. Ez fokozottan igaz a legradikálisabb felekezet esetében, amihez a falu férfi tagjai is nagy lelkesedéssel csatlakoztak. A vallási radikalizmus rányomja a bélyegét a lakókra. Elsősorban a katonának állt férfiakra, akik elhagyják családjukat a szent háborúért. Nem kevésbé traumatizáltak a hátrahagyott feleségek és utódok, akik életét a férfiak a távolból is szabályozzák. Videóhívások során akarják rávenni a feleségeiket és lányaikat öltözködésük megváltoztatására, vagy egy esetben az apa megtiltja, hogy lánya osztálykirándulásra menjen. Némely videóbeszélgetést látunk is, azonban nem tudjuk meg, hogy a férfiak egyáltalán tudatában vannak-e annak, hogy róluk éppen film készül. A középpontban a lányok állnak, de ciklikusan visszatérnek az idősek is. A legkifejezőbb jelenetben például egy idős bácsi azokat a sírokat mutatja, amiket a radikális nézeteket valló fiatalok megrongáltak. Gulbiani filmjének erőssége, hogy kimondja a generációk eltérő, mégis hasonló problémáit, és fontos összefüggésekre mutat rá, melynek nyomán fokozatosan értjük meg, hogy az ISIS vonzásába került férfiak és azoknak tettei az előző és a következő generációra is hatással vannak.
A filmkészítésnek összetett szerepe van a filmben és annak kontextusában. A filmkészítő Gulbiani az itt szervezett filmes szakkörével került Iman és Eva közelébe, akik lelkesen és felszabadultan kapcsolódtak be a munkába. Gulbiani a szakkör miatt ismerte meg a lányok történetét, amiből végül elkészült az Amíg apa haza nem ér. Iman és Eva pedig a csoportmunka segítségével ismerhették meg a világot a filmeken keresztül. A szakkör egyrészt filmtörténeti ismereteiket bővíti (a Modern időket és a Négyszáz csapást nézik), másrészt Gulbiani a fiatalok kezébe is kamerát helyez. Az általuk forgatott felvételeket a filmjébe is bevágja, kör alakú maszk mögött látjuk ezeket. Jean Rouch filmkészítési technikáit megidézve, a lányok hétköznapjaikat és banális egyszerűségű környezetüket veszik filmre, ami pont emiatt lesz jelentős dokumentumértékű. A lányok újraforgatják a látott Chaplin-jeleneteket és saját filmet készítenek a szakkör keretein belül. Az eredményt és azt, hogyan reagálnak rá, mi is láthatjuk az Amíg apa haza nem ér végén. A filmkészítés egyfajta kiugrási lehetőséget jelent a lányoknak az ottani közösségből, egy olyan világba, ahol az apai regulák nem érvényesülnek. Evára olyan hatással lesz a forgatás, hogy ő is rendező szeretne majd lenni. Így válik az alkotás és konkrétan a film az elnyomás elleni fegyverré.
Fotó: Amíg apa haza nem ér
Mari Gulbiani különös intimitással mutat be egy olyan érzékeny témát, amelyről kevés szó esik. A távol lévő férfiak szemszögének tudatos mellőzése azt erősíti: bár szeretnék, ha a történet az ő narratívájuk lenne (ezt jelzik a távolból érkező szabályok és tiltások), és az ő tetteiktől hangos a sajtó, ez a történet mégsem csak róluk szól. Egy szemszög azonban mégis hiányzik a filmből, méghozzá az anyáké, és végül nem derül ki, ők miért nem szólalnak meg. A gyermeki szemszög, amelyet Eva és Iman, és az ő filmkészítői szárnybontogatásaik képviselnek, sokkal közelibbé teszik ezt a történetet. A terrorizmusról és radikalizmusról alkotott képünkbe ritkán férnek bele azok, akiket hátrahagytak, akik akaratukon kívül keveredtek ebbe a helyzetbe. Valóssá, emberivé teszi a problémát és egy közelképet ad a film arról a valóságról, amit sokan élnek át mindennapjaikban és azokról az emberekről, akiknek hangját ritkán halljuk. Az Amíg apa haza nem ér hatására közelebb kerülhetünk a vallási radikalizmus társadalmi hatásainak megértéséhez, egyenesen az áldozatok szemszögéből, vagyis kamerájukon keresztül.
Knopp Eszter – Nagy Tibor
Az ELTE BTK Filmtudományi Tanszék hallgatói
