Szerzők

Kik voltak a roma partizánok a második világháború alatt és miért harcoltak? Miért nem emlékezünk meg róluk is, amikor a hősies ellenállók neveit felidézzük? Egy családi történet feldolgozása előre mozdíthatja a közös múltértelmezésünket és lehet diskurzusteremtő ereje? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a film megnézésével.

Vera Lacková, a film rendezője

Vera Lacková, szlovákiai roma rendező dokumentumfilmje arra vállalkozik, hogy elmesélje a szlovákiai romák antifasiszta ellenállását, amelyet az intézményesült történetírás korábban elmulasztott. A filmben el is hangzik a rendező/főszereplő szájából, hogy korábban mindenki csak mint áldozatról beszélt a roma közösségről, miközben fontos szerepet játszottak ők is a fasizmus (ideiglenes) legyőzésében. Azért fontos az “ideiglenes” jelző, mert a filmben, mely a 2018-as Szlovákiában játszódik, folyton szembejönnek velünk a többségi társadalom régi gyűlölködő berögződései, amelyek számunkra is ismerősek lehetnek magyarországi mindennapjainkból.

A rendező dédapja, Jan Lacko történetének megismerésével halad előre a feldolgozásban, aki szintén partizán volt, és az egyik fő alak, akinek hatására ő is azzá vált. Megismerjük a filmből Vera családját is, és ha eddig bármi kétségünk volt afelől, hogy a roma kisebbség mai hétköznapjaiban mennyire van jelen az ellenük irányuló gyűlölet, akkor ezek a kétségek is hamar szertefoszlanak. Mert tetten érhető a gyűlölet az óriásplakátokon, a falu közösségében, akik nem értik, miért kell a romákról szólnia egy megemlékezésnek, és ott van azokban a megszólalókban, akik általánosító módon fogalmaznak meg véleményeket a romákról.

Ahogy egykor dédapja követte az erdőben meggyilkolt családtagjainak hátrahagyott nyomait, úgy nyomoz Vera is a hősies partizánok történetei után. Miközben ezt a nyomozást folytatja, rengeteget beszélget a partizánok és a gyilkosok leszármazottaival is. Egészen megrázó jelenetek is születnek ebben a folyamatban, mint mikor a Hitlerjugend egykori tagja a relativizálásban odáig megy, hogy úgy vázolja fel egykori tevékenységüket, mint egy lelkes cserkészcsapat hétköznapjait. Míg a másik oldalon olyan személyes történeteket látunk kibontakozni, ahol a trauma feldolgozatlansága miatt teljes identitásválságba kényszerülnek szereplők.

A film elkészítése azonban nem az egyetlen alkotói munka, amit elvégez Vera: egy kiállítást és egy megemlékezést is szervez annak érdekében, hogy még inkább a köztudat része legyen az, amit a mainstream emlékezetpolitika elhallgatott. Egy interjúban el is mondja, hogy inspirálni szeretne más alkotókat és történetírókat is, hogy további kutatásokat folytassanak.

Ha teljesen nem is tudja elérni ilyen rövid idő alatt a célját, hogy változtasson az áldozatnarratíván, biztosan jó irányba halad, amennyiben már a nagypolitika sem tudja figyelmen kívül hagyni a témát.

A Hogyan lettem partizán megnézésével mi is elindulhatunk a saját partizánságunk irányába, de a befektetett munkát nem tudjuk és nem is szabad megspórolni.

Amennyiben szeretnél megtudni többet a filmről vagy megnéznéd a trailert, itt megteheted: https://www.verzio.org/en/2022/films/how-i-became-a-partisan
Az említett interjút pedig itt tudod megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=w4Bgp973XO0&ab_channel=InstituteofDocumentaryFilm

Győrbíró Áron
ELTE BTK Kommunikáció- és médiatudomány BA