A rendező Csuja Lászlón kívül a film operatőre, Nagy Zágon is ellátogatott hozzánk Pécsre, hogy egy oldott hangvételű közönségtalálkozó és Q&A keretében megválaszolják a nézők kérdéseit, amik záporoztak az alkotókra. A beszélgetést dr. Bigazzi Sára, a PTE Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusa vezette.
Jani és Erzsi a bevonulás előtt a vasútállomáson - fotó: Kilenc hónap háború
A Kilenc hónap háború főszereplője a 24 éves Jani, aki a 2014-es ukrajnai kötelező besorolások kezdetén sok más kettős állampolgárral ellentétben nem próbál Magyarországra szökni, hanem édesanyja, Erzsi legnagyobb bánatára 25 0000 sorstársához hasonlóan bevonul arra a bizonyos kötelező kilenc hónapra. Kilen. ez a szám egy anyának akár több is lehet, mint a végtelen. Hiszen mi történt? A háború.
Az Ukrajna és Oroszország közti fegyveres konfliktus alatt lépünk be a család életébe, ahol az anyuka szeme fényét, Janit épp a bevonulását megelőző este búcsúztatják. Ő és barátnője, Zsani a család előtt hirtelen bejelentést tesz. A fiatalok eljegyzésének láthatóan mindenki örül, ám a buliban boldogan egymáshoz simuló pár sziluettje mögül minduntalan felbukkan Erzsi alakja. Az ő arcán tükröződő aggodalom és egyetlen fiának lehetséges elvesztése miatt nem csak a front okolható. A Kilenc hónap háború éppen annyira szól egy fiú férfivá éréséről a háború puskalövésektől hangos zajában, mint az otthon csendjéről való leszakadásról.
Másnap a vonathoz asszonyok társasága kíséri el Janit, ahol találkozik a férfiakkal és búcsút int a közösségnek. Mindenki reméli, hogy nem utoljára látják. Ahonnan az operatőr kamerája tovább már nem nyúlhat, onnantól Jani mobiltelefonjára kell támaszkodnunk. Élményeinek dokumentálása közben a személyesség legmagasabb fokára jutunk el. A filmvásznon megjelenő katonai helyőrségek beltereiben és az orosz határtól 30 km-re kihelyezett lövészárkokban járva a néző perspektíváját is beszűkíti az a bizonyos két fekete vastag vonal, ami a telefon kameráját és minket elválaszt az ottani valóságtól. Ez a beszűkülés megfigyelhető a szolgálatot teljesítők mentális állapotának vizsgálatakor is. A nyitott fiatalember, aki az otthoni körülmények között olyan bátornak és rendíthetetlennek mutatta magát, mintha fokozatosan ráeszmélne, hogy még nehezebb lesz felnőni és elszakadni ilyen extrém körülmények között. Mert a háború nem olyan, amilyennek a kiképző táborban mondták, ide már nem követték a vonatállomáson még lelkesítő arcok. Itt már nincs kivel együtt kiáltani, hogy „Dicsőséget a hősöknek!”. A frontvonalon Jani társasága a bajtársak, a lövészárok és a mínusz 24 fok télen.
fotó: Kilenc hónap háború
Nézőként mi pedig csak figyelünk, Erzsivel és Zsanival együtt aggódunk, hogy el ne vesszen ez a fiú. A megkönnyebbülés hullámait éreztem végighömpölyögni a nézőtér sorain, amikor mindenki megbizonyosodott róla, hogy Jani sértetlenül leszerelt és vége annak a bizonyos 9-nek. „Nem telik az idő”- fogalmazza meg érzéseit Jani is, hiszen nehezére esik visszaszokni. Hiába tért haza, az arca, viselkedése már megváltozott. A film után az alkotók elfoglalták a helyüket a számukra kihelyezett székpáron és indulhatott a kérdezz-felelek. Közelebb hozza hozzánk a film a háborút, ez vitathatatlan. Csuja Lászlót személyes érintettség is fűzi a témához. Éppen Kárpátalján tartózkodott a harcok kitörésekor. A rendező arról is mesélt, hogy hogyan találkoztak Janival. A országok kezdeti mozgolódása nagyon megviselte az ukrán közvéleményt, a hangulat nagyon intenzív volt. Kezdetben az az otthon maradt anyák témájával szeretett volna foglalkozni, így ismerte meg Erzsikét, akinek nyitottsága rögtön megfogta az alkotókat és rajta keresztül jutottak el Janihoz. A fiú éppen hazaérkezett a kiképzésről, és a stáb csak véletlenül kapta el az eljegyzés pillanatát, de ettől kezdve eldőlt, hogy végig fogják követni a sorsát.
„Fontos, hogy magyar?” – hangzik el a kérdés a nézőtér soraiból. A nyelvi korlátok határoztak így igazából, felelik a készítők, akik se oroszul, se ukránul nem beszélnek. A szereplőkkel való közös munkáról viszont megjegyzik, hogy „szövetséget kötöttünk.” A cél egy életszakasz rögzítése volt, de a filmben is látott családi konfliktusok alkalmával sokszor tudat alatt, filmen keresztül üzentek egymásnak a családtagok. Nagy Zágon például úgy érezte, hogy az általa tartott kamera lencséje többször volt terapeutikus hatással Erzsire, segítette a benne felgyülemlett feszültségek feloldását. Az operatőr végig velük tudott lenni és a szoros kapcsolat a film után is megmaradt közte és a szereplők között.
9? Igen, utána „leszolgáltál”. Hivatalosan nem kényszeríthetők vissza a leszerelt katonák, de voltak akiket visszacsaltak. De miért is pont ennyi? Ahogy a filmben is láttuk, ez alatt az időtartam alatt is annyira tönkremegy az idegrendszer, hogy a végére egyes feladatokat már nem képes végrehajtani. Nagy különbség van aközött, hogy az ember fél és aközött, hogy hosszú időn keresztül állandóan retteg, márpedig a fronton sokszor az utóbbit kellett átélniük a katonáknak a hevesebb háborús helyzetekkor. Logikusan tehetjük fel a kérdést, hogy a látottak tükrében pontosan mennyire is különleges az, aki elfogadja a behívót? Sokan próbáltak előle megszökni több-kevesebb sikerrel. Voltak, akiket a határon lekapcsoltak, de a bevett módszer az volt, hogy házhoz jöttek megkérdezni, hogy otthon van-e, akit kerestek. Ha igen, akkor már vitték is a kiképző táborba. Jani azért ment el, mert úgy érezte közeledik a front, meg kell állítani a háborút és ebben neki is szerepet kell vállalnia. Ezen kívül a film bemutatja az anyától való elszakadást is.
Jani télen a fronton - fotó: Kilenc hónap háború
A fronton mobillal készített felvételek tiltottak voltak, de mégis mindenki „filmezett”. Ha rajta kapták a katonákat, elvették a telefont, de abban a pillanatban előkerült a farzsebükből a következő és mehetett tovább a Facebook. A közösségi portálon keresztül tartották a kapcsolatot Janival is, aki azt az utasítást kapta, hogy rögzítse a történéseket, hogy hogy érzi magát, mi volt a legjobb és legrosszabb dolog aznap. A filmbe bekerült anyagokon kívül kb. négyszer ennyit készített. A közönség ezek hallatán lelkesen érdeklődött esetleges elveszett anyagok iránt is. Mint kiderült, ilyenről is beszélhetünk, például a fogolyvallatás jelenetkor, ahol két vágás között a fogoly nadrágja hátul elszakad és csak lóg rajta. Itt az időugrás alatt történtek nem kerültek rögzítésre, de Jani elmesélése alapján a katonák egyik kutyája kapta el a nadrágot. Egy másik vallatás kapcsán viszont szándékosan történt szelektálás, mivel az ott látottak személyiségi jogokat is sérthettek volna. A felvételek töredékessége kapcsán a rendező elárulta, hogy nem a külső szabályozás alakította így, hanem szándékos stilisztikai megoldás volt a részükről.
Legfőbb törekvésük a film készítése során a személyesség elérésére volt, ezért használnak hosszú vallomásértékkel bíró monológokat, de a hadseregre magára kevéssé reflektálnak. A film egy belső valóságot kíván megjeleníteni az érzelmi rezgések kimutatásával. Az otthon szűkössége, az emberek közötti kisebb-nagyobb ütközések, mindezek megjelenítésére egyaránt alkalmas a film. A mobilos felvételek perspektívája a bezártság tükrözésére képes ráerősíteni. A katonaság szigorú keretei és a front is ezt a szűkösséget hozza, az állandó változás mégis lekövethető (bombázás miatti félelem, alváshiány, stb.).
Megszokható-e a háború? A filmben láthattuk, hogy a hazaérkezett fiúnak nehezére esik lélekben is visszatérni. Otthon „nem telik az idő”. Idegenségélményt kell megélnie, mert valahol a két lét között ragadt. Szépen jelzi ezt a film, ahogy Jani egy ismeretlen katonát követ a tekintetével a boltban, ahol dolgozik.
A film világpremiere az idei Szarajevói Filmfesztiválon volt, ahol megkapta a zsűri díját.
Füzy Csenge,
az ELTE BTK Filmtudomány Tanszék hallgatója
a Műfajelmélet-műhelygyakorlat című,
az ELTE Médián meghirdetett kurzus résztvevője.
