Szerzők

Fegyverropogás, harckocsik zöreje, sérültek kiáltásai, csatazajok – ilyen és több más hang- és képanyaggal alapozza meg a hangulatot A forradalom öt évszaka (5 Seasons of Revolution), a szír polgárháború kirobbanását követő éveket bemutató dokumentumfilm. Főszereplőink Lina és csapata, akik eleinte még csak közvetítik a történéseket olvasóik számára, de hamar az egyik legfontosabb aktivistacsoporttá válnak, és segítik bajtársaikat országszerte. Lina dokumentálja az eseményeket, így testközelből élhetjük át az ellenségeskedést és annak borzalmait.

Az eleinte békés demonstrációk az állam, pontosabban Bassár el-Aszad ellen szóltak és csupán jobb életfeltételeket követeltek. A felkelések kiváltó oka a Tunéziában játszódó jázminos forradalom volt 2010-ben, ez a felvonulássorozat ösztönözte a szír népet, hogy itt az idő a változásra. Miután a kormányfő parancsára a rendőrség egy tüntetés alatt belelőtt a védtelen tömegbe, szélsőségessé váltak a történések, és immáron nem jobb körülményeket követeltek a résztvevők, hanem az államfő azonnali leváltását.

Pontos képet kapunk a „lázadók” háborús életéről. Élettelen testek, rakéták becsapódása és tankok felvonulása többször megjelennek a filmben, de a brutalitás nem csak képileg van ábrázolva. A vizuális bemutatás mellett a narráció is többször említ olyan folyamatokat, amelyek komolyan felkavaróak lehetnek a nézők számára, tehát a dokumentálás nem finomkodik kép- és hangsoraival.

Az ötfős csoport tagjai mindegyikének megvan a saját fontos szerepe. Lina szemszögéből követjük végig a felkelést és az ellenállók életének minden részletét, ide tartozik például az álnevek használata, a rossz körülmények közötti élet és a folyamatos készenlétben töltött mindennapok. Fontos kiemelni, hogy ő a film rendezője is, de valódi identitása ismeretlen. A vezetékneve és a további munkássága nem azonosítható a nyilvánosság számára. Ennek az anonimitásnak az oka tiszta: ő is a kormány vezette büntetőhadjárat áldozata lehet, ha nem elég elővigyázatos. A rendező, akárcsak az alkotás többi szereplője, kénytelen titokban tartani a személyiségét, annak érdekében, hogy elkerülje azokat a veszélyeket, amelyek a fasiszta rendszer részletes elemzéséből adódnak. Így nem ő az egyetlen szereplő, aki elrejteni kényszerül arcát vagy nevét, a film több embert is bemutat, akik valamilyen módon titkolózni kényszerülnek.

Bassel és Malaz újságírók és tudósítók, akik a forradalmat közvetítik a publikum felé. Mindenképp Rima és Susu kapcsolata a legfontosabb, ők képviselik a pacifista és fegyveres ellenállás két ellentétes álláspontját. Szükséges-e a másik oldal gyilkolása a célunk eléréséhez, vagy a konfliktusokat békés módon is meg lehet oldani? Feláldozható-e valaki a nagyobb cél elérésének érdekében? Mi az a bizonyos határ, amit már nem szabad átlépni? Mit kell nekem, mint állampolgár/külső szemlélő tenni az ügy érdekében, ha egyáltalán kell valamit? Ezekre a kérdésekre talán nincsen egységes, mindenki által elfogadott válasz, így megválaszolásukat olvasóinkra hagyjuk.

A dokumentumfilm célja a klasszikus definíció szerint a valóság kiegyensúlyozott és kreatív bemutatása, hogy a néző formálhasson véleményt a megjelenített eseményekről. Ettől A forradalom öt évszaka teljesen eltér, hiszen csak a lázadók oldalát ismerjük meg, míg az állam embereinek helyzetéről igazából szó sem esik. Nem adatik számunkra ezáltal egy tárgyilagos közlés, egyértelműen oldalt választ számunkra a közlő és csak az egyik fél „igazságát” éljük meg. Fontos különbség még a fix kamerabeállítások hiánya, hiszen Lina nem készült előre az anyagok készítésére, hanem alkalomadtán vette elő kameráját és alkotott számára relevánsnak gondolt tevékenységekről, beszélgetésekről felvételeket. Ebből adódik még egy eltérés, nincsenek hagyományos interjú stílusú képsorok. A társalgásokat tartalmazó részek általában a párbeszéd közepétől veszik fel a fonalat, és ezek sincsenek előre beállítva, sokszor az a jelenetsor is látszódik, amikor Lina előveszi kameráját és elkezd videózni. Ezt a jelenséget a „légy a levesben” kifejezéssel lehet illetni, ahogy az Szekfü András A dokumentumfilm „alapszerződése” című írásában is olvasható, vagyis a dokumentumfilmes maga is szerepel a felvett anyagban, jelentősen vesz részt benne, és alakítja az események alakulását.

Jelenetkép a filmből

A film kiemeli a propaganda szerepét a szír polgárháború összefüggésében, és számos különböző szempontot mutat be ebben a témában. Egyik fontos elem a propagandák közti küzdelemben az a kontraszt, ami ábrázolásra kerül a lázadó oldal szimbolikus eszközei (például a vörös tüntető táblák) és a hatalom fenntartását szolgáló intézkedések között. Megfigyelhető, hogy mivel a polgárok számára korlátozottak az információ terjesztésére szolgáló lehetőségek, az eszközeik így sokkal nagyobb szimbolikus jelentéssel bírnak. Egy piros tüntetőtábla például egész mozgalommá növi ki magát a tüntetők körében. Ezzel szemben talán elmondható, hogy a kormány propagandája egy másik irányt követ. Sokkal kevésbé hangsúlyos itt a jelképes jelentés terjesztése, inkább a valóságot próbálják elferdíteni, elhallgatni.

Itt jelenik meg a televíziós média szerepe, hiszen az állami kézben lévő csatornák a kormány narratíváját képviselik. Ezzel szemben a filmben több képi, illetve verbális beszámolónak lehetünk a tanúi, melyek bemutatják a valós képet a felkelésről. Ezek a tragédiák a közmédiában viszont nem kapnak megfelelő figyelmet és teret, hiszen csorbítanák a döntéshozókról kialakított képet. Ezzel a rendező a média manipulációja és a hatalom által támogatott cenzúra kérdését veti fel, és rámutat arra, hogy a tüntetőknek és aktivistáknak milyen nehézségekkel kell megküzdeniük az igazságuk kommunikálása érdekében. Az információhoz való hozzáférés korlátozása és az ellenséges propaganda mind olyan tényezők, amelyek a mozgalom számára tovább nehezítik a küzdelmet. Itt kap magyarázatot a másik (hatalmi) oldal narratívájának hiánya a dokumentumfilmben: miért kellene teret adni annak itt, amikor minden elérhető médiafelületen az uralkodik?

Fontos megemlíteni továbbá azt a dilemmát, amely az egyének és csoportok előtt áll a változást kereső küzdelemben. Lina és társai példája rámutat arra, hogy az emberi jogok védelmezése és az elnyomás elleni fellépés személyes elkötelezettséget és elszántságot igényel. Ebben a kontextusban felmerül az egyensúly kérdése az egyén és a csoport között: kövessék-e a tömeg áramlását, vagy merjenek hangot adni saját meggyőződéseiknek?

Összességében A forradalom öt évszaka egy lenyűgöző és szívfacsaró betekintést nyújt a szír polgárháború kirobbanását követő évek eseményeibe. Lina és csapata elszánt aktivisták, akik testközelből élik meg a konfliktus kegyetlenségét, és dokumentálják az eseményeket a világ számára. Rávilágít a forradalom kialakulásának hátterére, az elnyomásra válaszul megerősödő felkelésre, és az elnyomott emberek által viselt szenvedésre. Emellett kiemeli a lázadók mindennapjait és a háborús pusztítást, miközben nem hagyja figyelmen kívül a propaganda szerepét sem. Sikeresen bemutatja a kormány és a tüntetők közötti küzdelmet a közvélemény és az igazság ellenőrzéséért, és rámutat arra, hogy a média manipulációja és a cenzúra milyen nehézségeket okoz a forradalom résztvevőinek.

A dokumentumfilm-készítés újszerű megközelítése, az élő dokumentálás, és a rendező, Lina szereplése a történetben mind azt az üzenetet hordozza, hogy a személyes kötődés és az aktivizmus ereje képes megváltoztatni a világot. A film arra is ösztönöz, hogy gondolkodjunk el az emberi jogok fontosságáról és az elnyomás elleni harcról. A forradalom öt évszaka egy fontos alkotás, amely rámutat a konfliktus emberi oldalára, és arra, hogy milyen szerepe lehet az egyénnek egy ilyen helyzetben.

További információ:
https://www.imdb.com/title/tt24082348
https://www.aljazeera.com/news/2018/4/14/syrias-war-explained-from-the-beginning

Lippai Levente, Terdik Máté
ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék