Az elsőfilmes Bakony Alexa egészestés dokumentumfilmje, a Tobi színei és a Dér Asia-Haragonics Sára alkotópáros műve, az Anyáim története elvitathatatlan minősége, humanista üzenete és témája miatt kapott helyet az idei programban. Van azonban egy másik ok is: a szolidaritás, amely fontos része a Verzió ethoszának, s amelynek a művészeti életben természetesnek kellene lennie, holott nem az. A Tobi színeit, amely egy transznemű fiatalról szól, az utolsó pillanatban vették ki, álságos indokokkal, a nyári Magyar Mozgókép Fesztivál programjából. A szakma nem tiltakozott, senki nem vonta vissza a filmjét, vonult a vörös szőnyegen és koccintott a fogadáson. Néhány hónappal később a leszbikus pár örökbefogadásáról szóló Anyáim története került ki az Ars Sacra fesztivál műsorából, itt már a magyarázkodással sem bíbelődtek, egy feljelentésre (!) hivatkoztak. Ezt a fesztivált is rendben megtartották, átadták-vették a díjakat, mindössze a zsűri két tagja mondott le tiltakozásul. Mindebben a riasztó nem elsősorban az a durva politikai beavatkozás, amelyre a rendszerváltozás óta nem volt példa (kevésbé durvára azért akadt jónéhány), hanem a szakmai szolidaritás csüggesztő hiánya. Amúgy mindhárom fiatal rendező az SZFE növendéke volt, alma materüket, amely a magyar dokumentumfilm egyik legfontosabb műhelye volt, nemrég verték szét. Az egyetem dokumentumfilmes hallgatóinak munkáiból külön válogatás látható a programban, szintén nem függetlenül a szolidaritástól.

Nem jó, ha egy válogatónak politikával kell foglalkoznia, szolidaritási gesztusokat kell tennie – tisztes körülmények között ez a filmek dolga. De hallgatni sem jó, mintha semmi nem történt volna. Szerencsére az idei termés többi darabjára nem vetült rá a hatalom sötét árnyéka. Dobray György szabálytalan szerelmesfilmje, a Ketten két sérült fiatal olyan őszinte, tiszta szerelmét meséli el, amilyet ritkán látunk filmvásznon (és az életben). A múltat idézi meg, a jelennek is szóló tanulságokkal Sopsits Árpád munkája, az Idegek játéka, amely azt vizsgálja, a kádárizmusban miként használták fel a pszichiátriát politikai célokra. Chilton Flóra mindössze hétperces doku-animációs remekében - Még emlékszem - fiatalok faggatják a történelmi kataklizmák idős túlélőit, s próbálják megérteni a felfoghatatlant. Hasonló kíváncsiság fűti át a Sábesz stikában képsorait, amely egy kárpátaljai zsidó család kálváriáját eleveníti fel. Mai fiatalok – X, Y, Z generáció – a főszereplői a Makabor Stúdió két izgalmas darabjának. A Digitális nomádom (Oláh Kata) fiatal felnőttjeinek hazája a nagyvilág, bárhol otthon vannak, ahol leteszik a laptopjukat. Velük ellentétben a Dívák húszéves hősnői nem mennek sehová, ám ők valóban otthontalanok, keresik a helyüket-szerepüket a világban, a felnőtt-lét határán. A rendező, Kőrösi Máté az SZFE növendéke volt, s ugyanitt tanult a sokszoros fesztiváldíjas Mesék a zárkából alkotója, Visky Ábel. Forgatókönyvének társszerzői börtönviselt apák, akik távollévő gyerekeiknek meséket írnak, ezekből formálódik e különös műfajú doku-mesefilm.

Programkurátor: Báron György