A Dunán föl
Nestler filmjeinek jellegzetessége, hogy valami nagyon specifikus és tömör helyzetből indulnak ki, de ő ebből a mikromozzanatból világmagyarázatot bontakoztat ki. Az Uppför Donau egy magyar általános iskolás fiú feleletével kezdődik, aki feleletében a mohácsi csata eseményeit mondja föl. Nestler a Duna menti múlt jelenkori felelevenítéséből, az autoritás (iskola) által felügyelt emlékezésből indul el, a Fekete-tengertől Mohácson és Budapesten át a Fekete-erdőig, hogy gyerekek, munkások és műalkotások nyomán narrálja Közép-Európa ideáit és atrocitásait. A folyami ipar Nestler számára centrális szimbólum, amely kifejezi a természet igába hajtását, magát a modern civilizációt.
Peter Nestler 1937-ben született, a háború utáni Németország egyik legkülönlegesebb és legkiválóbb filmrendezője. Az 1960-as évek elején költői filmek sorozatát készítette a vidéki és ipari területek változó valóságáról, valamint a munkásosztály közösségeiről, főként Németországban, de az Egyesült Királyságban is, ahol az 1965-ös A Working Men's Club in Sheffield című filmet forgatta. Ugyanebben az évben rendezte a Görögországból (1965) című, a fasizmus felemelkedéséről és a fasizmus elleni küzdelemről szóló filmjét, amelyet a kíméletlen és szigorú Ruhr-vidéken (1967) követett. Politikai nézeteivel és filmesztétikájával szembeni ellenállás Nestlert Svédországba vitte, ahol főként a televíziónak dolgozott. Az 1970-es évektől kezdve tovább bővítette első filmjeinek formáját és témáit, rendkívüli rendezői munkássága történelmi kérdéseket, a munkásosztály, az antifasizmus, a munka és a termelés, valamint a bevándorlás kérdését vizsgálják. Az elmúlt 20 évben Nestler filmjei továbbra is a változásra, az emlékezésre és a megóvásra összpontosítottak, ahogy az Észak-Kalotaszeg (1991) figyelemre méltó útirajza is, amely az iparosodásnak az észak-európai szaami közösségekre és tájra gyakorolt káros hatásait követi nyomon.
