Városok, filmek és dokumentumfilmek története a kezdetektől fogva összekapcsolódott a világon mindenütt, így Budapesten is. A városfilm önálló kategória a filmtörténetben, legyen szó kísérleti vagy dokumentumfilmekről, de akár játékfilmekről. Az első magyarországi filmfelvételek 1896-ban Budapesten a millenniumi ünnepségeken készültek. A modernitás, a technológia, egy város identitása és a nemzeti történelem és identitás szépen és látványosan kapcsolódott össze. Monarchia, Magyarország, Budapest – a cég (Lumière-ék találmánya) francia, az operatőr magyar, a technika világszabadalom, amely elhozta a világot Budapestre és cserébe elvitte Budapest képeit a világ legkülönbözőbb helyeire.
Nem kell ahhoz sok magyarázat, hogy Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóján miért is érdekes a városról, Budapestről és a város filmjeiről, szűkebben Budapest-témájú dokumentumfilmekről beszélnünk és ilyen filmeket néznünk. A rövid szekció, amelynek angol címe a nemrég elhunyt fantasztikus és kreatív francia filmkészítő, Agnès Varda egyik filmjének címére is utal, az elmúlt ötven év dokumentumfilmes Budapest-portréiból válogat. Budapest, amiért szeretem – ez már a Szabó István rövidfilmjeiből készült összeállítás címe. Magyarországot és Budapestet magyar filmek és magyar filmkészítők egyedi víziói segítségével ismerhettük meg mindig is. Szabó István bérházak belső udvarainak hangulatát, ódon kirakatok és polgári életek emlékét felidéző Budapestje mellett Jancsó Miklós Hősök terét és Lánchidat pásztázó, zenét és történelmet összekapcsoló Budapestje mellett Gaál István és Sára Sándor filmjeinek Tisza-képe, vagy épp Tarr Béla filmjeinek Alföldje kiemelkedő eleme a magyar kultúrtörténetnek. Budapest – amit meglátok benne, Budapest, amiért szeretem, ezek a hívószavai tehát ennek a válogatásnak. Szabó István etűdjei egyszerre állítanak emléket az egykori polgári Budapestnek és a hetvenes éveknek, a fényekből és árnyékból, kopott relikviákból és meleg színekből összeálló világoknak.
A Szabó-filmek világa mellett a többi alkotás már a rendszerváltás utáni Budapest helyeit és (emlékezeti) képeit mutatja. Durst György és Komár István kísérleti etűdje, a Szabadkikötő Kőrösi Zoltán szövegére és járművekről, mozgás közben felvett elsuhanó képek montázsára építi fel a maga (emlék)világát, amelynek a Csepel-sziget az egyik középpontja, és amelynek suhanó képei az 1990-es évek második felének Budapestjét, helyeit, tereit és utcaképét, választási poszterektől elhagyatott épületekig terjedő látványát követik. A változó Budapest áll egy másik film, Salamon András Városlakók című munkája középpontjában is. Salamon filmje a VIII. kerület kollektív portréja, az éppen átalakuló, multikulturális világ zenés-filmes kirakósjátéka. A VIII. kerület átalakulásának más aspektusait Trencsényi Klára Corvin variációk című filmje követi végig. A Corvin-sétány ezredfordulón indult rehabilitációját bemutató film a régi és az új, az elvesző épületek, a lakásaikat, belakott és ismerős tereiket elveszítő családok történetén keresztül kérdez rá terek, helyek és emberek kapcsolatának, összetartozásának és a társadalmi-gazdasági erők viszonyának kérdéseire.
A Verzió Budapest-összeállítása rövid és sokszínű válogatás: nemhogy teljességre nem törekszik, csak pillanatokat, (emlék)képeket mutat fel – Budapest-víziókat, városverziókat, tereket és embereket hoz egy kicsit közelebb hozzánk.
Varga Balázs
kurátor
A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.
