Hazám
Nestler Svédországba száműzött fiatal chilei művészek alkotásaival reflektál az ország történetére a katonai puccs után. Rövid esszéfilmjét Nicolas de la Cruz és Jorge Kuhn festményeiből, valamint Rolando Pérez metszetéből állítja össze, mely képeket Adrián Miranda indiai hárfára írt zenéje kíséri. Nestler gondolkodásának alapja, hogy az általa felfejtett történelmek közötti kapcsolatokat, a történeteink nemzetköziségét hangsúlyozza, illetve, ahogy a Zeitban is, a képző- és iparművészet történelemértelmező erejére irányítsa a figyelmet. Kamerája nemcsak bemutatja, hanem felbontja, részleteiben vizsgálja, majd újra egységében jeleníti meg a festményeket és grafikákat, összekapcsolja motívumaikat. Látni tanítja a nézőjét.
Peter Nestler 1937-ben született, a háború utáni Németország egyik legkülönlegesebb és legkiválóbb filmrendezője. Az 1960-as évek elején költői filmek sorozatát készítette a vidéki és ipari területek változó valóságáról, valamint a munkásosztály közösségeiről, főként Németországban, de az Egyesült Királyságban is, ahol az 1965-ös A Working Men's Club in Sheffield című filmet forgatta. Ugyanebben az évben rendezte a Görögországból (1965) című, a fasizmus felemelkedéséről és a fasizmus elleni küzdelemről szóló filmjét, amelyet a kíméletlen és szigorú Ruhr-vidéken (1967) követett. Politikai nézeteivel és filmesztétikájával szembeni ellenállás Nestlert Svédországba vitte, ahol főként a televíziónak dolgozott. Az 1970-es évektől kezdve tovább bővítette első filmjeinek formáját és témáit, rendkívüli rendezői munkássága történelmi kérdéseket, a munkásosztály, az antifasizmus, a munka és a termelés, valamint a bevándorlás kérdését vizsgálják. Az elmúlt 20 évben Nestler filmjei továbbra is a változásra, az emlékezésre és a megóvásra összpontosítottak, ahogy az Észak-Kalotaszeg (1991) figyelemre méltó útirajza is, amely az iparosodásnak az észak-európai szaami közösségekre és tájra gyakorolt káros hatásait követi nyomon.
