Cigánynak lenni
A náci haláltáborokban megpróbáltak megsemmisíteni minden dokumentumot, amely a népirtás bizonyítékaként szolgálhatna. Nestler megmutatja a megégett, elásott, darabjaira hullott jegyzőkönyveket, de az Att vara zigenare című filmben ugyanilyen bizonyítékként állnak Otto Pankok festményei, a túlélők beszámolói, a barakkok képei. Nem a roma holokauszt, hanem a romák üldöztetésének és társadalmi elszigeteltségének több száz éves történetének bizonyítékai. Nestler megtöri a konszenzust, a Holokausztot követő domináns közhelyet, hogy „soha többé nem fordulhat elő”, ehelyett pedig azt állítja, „minden nap előfordul.” „A hatvanas években tudatosult bennem ez az állandó igazságtalanság, különösen Otto Pankok festőművész munkái, Birgitta Wolf szociológiai munkássága és Hermann Langbein írásai miatt, aki az auschwitzi per egyik koronatanúja volt. Megismertem a kisebbséggel szembeni töretlen diszkriminációt Németországban és Ausztriában, ahol minden az újjáépítés, a gazdasági felemelkedés körül forgott. A háborús bűnöket elhallgatták, a sok elkövető pedig, az egykori SS-tagok és rendőrök, valamint a »fajtisztasági kutatók« visszatértek hivatalukba, pozíciójukba, és évtizedekig folytatták a szintik és romák kirekesztését.” (Peter Nestler)
Peter Nestler 1937-ben született, a háború utáni Németország egyik legkülönlegesebb és legkiválóbb filmrendezője. Az 1960-as évek elején költői filmek sorozatát készítette a vidéki és ipari területek változó valóságáról, valamint a munkásosztály közösségeiről, főként Németországban, de az Egyesült Királyságban is, ahol az 1965-ös A Working Men's Club in Sheffield című filmet forgatta. Ugyanebben az évben rendezte a Görögországból (1965) című, a fasizmus felemelkedéséről és a fasizmus elleni küzdelemről szóló filmjét, amelyet a kíméletlen és szigorú Ruhr-vidéken (1967) követett. Politikai nézeteivel és filmesztétikájával szembeni ellenállás Nestlert Svédországba vitte, ahol főként a televíziónak dolgozott. Az 1970-es évektől kezdve tovább bővítette első filmjeinek formáját és témáit, rendkívüli rendezői munkássága történelmi kérdéseket, a munkásosztály, az antifasizmus, a munka és a termelés, valamint a bevándorlás kérdését vizsgálják. Az elmúlt 20 évben Nestler filmjei továbbra is a változásra, az emlékezésre és a megóvásra összpontosítottak, ahogy az Észak-Kalotaszeg (1991) figyelemre méltó útirajza is, amely az iparosodásnak az észak-európai szaami közösségekre és tájra gyakorolt káros hatásait követi nyomon.
