Fényképekkel teli dobozok, filmtekercs-tornyok, VHS kupacok: milyen történeteket rejtenek, kiknek a múltját őrzik? Az ilyesfajta felvételek az anyaggá vált idő megtestesítői; valaha a megélt események megbízható és fontos lenyomatainak tartották őket, ma már több kérdést vetnek fel, mint amennyi választ adnak. E gyűjteményeknek saját összetett élete van, helyet változtatnak, elöregszenek, új tulajdonoshoz kerülnek, a fizikai hordozókból tünékeny, digitális lénnyé válnak, feldarabolják, újra vágják és átszabva újrahasznosítják őket.
A Képkereső program filmjei az álló- és mozgóképek – legyenek azok privát, családi felvételek vagy mozis sikerfilmek – életének ezt a komplexitását vizsgálva feltárják a jelentés különféle rétegeit, vagy éppenséggel saját maguk teremtik meg azokat. A filmes megközelítési módok épp ilyen szerteágazóak: az egyik egy archeológus aprólékosságával tárja fel egy család történetét, míg a másik talált filmekből kerekít fikciós történetet.
Dan Curean (Családi filmkockák) egy kidobott családi filmkollekcióra bukkan, amiből kiindulva lenyűgöző történelmi utazásra indul, és felgöngyölíti egy erdélyi magyar család több generációra visszamenő történetét. A harmincas évek Romániájában induló film a tágabb értelemben vett családot kutatja fel és a kutatás során megrendítő történetekre derül fény a világháború és az államszocializmus éveiből, katartikus csavart tartogatva a végére.
Ado Hasanović (Apám naplói) filmjének témája a rendező saját családja és családi archívumuk, azok a filmek, amelyeket apja és amatőr videós stábja rögzített a srebrenicai eseményekről a boszniai háborúban. Egymás mellé vágva a romló minőségű VHS kazetták felvételeit és a család mostani hétköznapi életét, beszélgetéseiket, a rendező nemcsak a túlélők és a tragikusan elpusztultak történeteit, illetve a háború gyötrő emlékeit osztja meg a nézőkkel, hanem azt is, hogy a konfliktus a mai napig mázsás súllyal nehezedik a családra.
Egy másik egyes szám első személyben elbeszélt megindító dokumentumfilm, a Celluloid Underground, a rendező régi barátja, a lelkes iráni filmgyűjtő előtt tiszteleg. Ehsan Khoshbakht elégikus, önreflexív filmesszéje fiatalkora Teheránjának moziimádó szubkultúráját mutatja be, amelyben filmőrültek generációi hódoltak a szenvedélyüknek egy olyan rezsimben, amely betiltotta a filmek archiválását és a nyilvános vetítést.
João Pedro Bim (Zárt ajtók mögött) a brazil katonai diktatúra történetét beszéli el oly módon, hogy egymás mellé helyezi a nemzeti hírügynökség propaganda híradóit és a rezsim jogsértéseit lehetővé tévő hírhedt 5-ös számú törvényt előkészítő Nemzeti Biztonsági Tanács 1968-as ülésének titkosított hangfelvételét. Az elnyomás látható és nem látható rétegei közti feszültséghez hathatós ellenpontot képeznek a nagypolitika és a szirupos propaganda képei.
A filmarchívumok egyrészt a vizuális ásatással leleteket hoznak felszínre, másrészt feltüzelik a kreativitást és képzelőerőt. Az Életünk belülről c. filmben a holland filmes, Misja Pekel a bolgár író és költőnővel, Kapka Kassabovával közösen alkotnak kísérleti filmet képzeletbeli főszereplőkkel, akiknek felnőtté válását, és az eközben hozott döntéseiket követhetjük nyomon kreatívan feldolgozott archív felvételek segítségével. A gazdátlan filmek darabkáiból összeállított montázs egy soha-sem-volt, ám mégis nagyon-is-ismerős utópisztikus univerzumot teremt.
Egy archívum lehet a gyönyörködés forrása, politikai célpont, olykor pedig kínos teher tulajdonosaiknak. Aseneth Suarez Ruiz és Patrick Alexander (Ezek nem a mi emlékeink) filmje látszólag jól ismert, banális családi képek kommentálásával kezdődik, de a gyűjtemény történetének felszínre kerülésével a néző fokozatosan elbizonytalanodik a feltáruló múltat illetően.
A Képkereső program filmjei nagyon különbözően nyúlnak az archív felvételekhez, egyesek az eredet, a forrás minél alaposabb beazonosítására törekszenek, mások az asszociatív montázs módszerével új jelentések megteremtésének lehetőségeivel kísérleteznek. Közös üzenetük a nézőknek, hogy gondolkodjanak el az archívumok hatalmán és kritikusan vizsgálják felül saját viszonyukat a múlthoz és annak számtalan képéhez.
Oksana Sarkisova
A Képkereső program kurátora
